oldalak

főoldal olvasnivaló a blogról személyes chat cserék

2018. szeptember 21., péntek

Véletlenek márpedig vannak

mint látjátok, eléggé megújult a blog külseje, amit imádok. igaz, hangulatban szerintem nem passzol ide, de attól még imádom. az egész lyla munkája, ami már meg van említve itt valahol, de nem baj. innen is nagy szeretet- meg hálagombolyag neki.
szomorú utóirat helye: nem vagyok benne biztos, hogy folytatni fogom az 'afamah't. már közel két hónapja csak szenvedek vele, egyszerűen nem megy a megírása. talán majd később. talán soha. talán az érdeklődés hiányában úgy érzem, nem tudok vele foglalkozni. akárhogy is legyen, idén szeretnék csatlakozni a nanowrimo mozgalomhoz (?), úgyhogy decemberben talán olvashattok majd valamit. persze ez sem garantálja azt, hogy lesz errefelé igazi tartalom, de egyelőre pozitív vagyok, habár állandó önutálatban fürdök. sebaj.
egyébként szeptember elseje óta angliai lakos vagyok, veletek mizu?





   x phineas & ferb - egy drogos, egyetemi átirat
   x nem tudom, hogy fanfic vagy au, mert szentül hiszem, hogy valami ilyesmi jövőjük lesz
   igyekeztem beleszőni a mese légbőlkapott és nemtörődöm hangulatát
   x ne keressétek a tanulságot, mert az nincs
   kicsivel több mint négyezer szó


Itt van száz nap és még négy a nyári szünetből, az iskola tönkretesz mindent.
Jön az ősz és a szörnyű új iskolaévtől a hideg kiráz máris minket…
- Nem hiszem el, hogy ide jutottatok. Épphogy felvettek titeket a városi egyetemre! Tizenkilenc évesek vagytok, de én fuvarozlak titeket, mert nincs bennetek annyi se, hogy letegyetek egy rohadt jogsit… Csak aztán ne hozzám gyertek, ha pénzre lesz szükségetek, mert elszórtátok a tiéteket a szokásos baromságaitokra. – Candace nyilvánvalóan nem képes feldolgozni az általa felsorolt tényeket, ugyanis vezetés közben a kedvenc tevékenységét űzi: panaszkodik.
- Észrevetted, hogy soha nem mondja ki azt a szót, hogy drog? – Fordul Phineas a testvére felé. – Candace, szerintem túl merev vagy. Mármint itt ülsz mellettem ebben a nadrágkosztümben, amikor egész nap nem lesz más dolgod, mint hogy otthon babusgasd a kölykeidet.
- Phineas!
- Bocs, de ez az igazság. Plusz huszonhárom éves vagy, ideje lenne elfogadnod, hogy az emberek szoktak különböző tudatmódosító szerekkel babrálni. Anyáék túlságosan is beléd nevelték azt, amit az emberek úgy általánosságban normálisnak neveznek.
Ferb figyelmeztető pillantást vet Phineasre; ha a nővérük annyira kiakad, hogy kiteszi őket valahol a semmi közepén, nem elég, hogy az egyetemig nem jutnak el, félő, hogy vacsora lesz belőlük. Az már részletkérdés, hogy medvék, farkasok, esetleg kiéhezett falusi parasztemberek gyomrában kötnének ki.
Ezután senkinek sincs kedve beszélgetést kezdeményezni. A kocsiban pedig még csak rádió sincs, ami oltári nagy szívás. Így a három Flynn testvér és a közöttük lévő örök feszültség fojtogató légkört teremt, mindannyian azt kívánják, bárcsak máshol lennének. Túl sok fekete folt, megemlíthetetlen történet, elfelejteni kívánt esemény feszül a két fiú és a lány között. Candace évek óta átkozza magát, amiért egyszerűen képtelen magukra hagyni a testvéreit; egyértelmű, hogy egyiküknek se egészséges ez a kapcsolat, de mégis… hajtja a beteges vágy, hogy gondoskodjon a két idióta öccséről.
- Megérkeztünk – jelenti ki Ferb minden lelkesedés nélkül, majd meg se várja, hogy Candace leállítsa a motort, kiugrik az autóból. Nem számít, hogy most jár itt először, úgy mozog a terepen, mintha a fejében lenne a hely alaprajza; ami az ő esetében egyáltalán nem kizárt, hiszen bármilyen lényegtelen információnak akad elég hely a zöld tincsek alatt. Alig fél perc múlva már se Candace, se Phineas nem látja a fiút – ez persze csak az előbbit zaklatja fel, az utóbbi rá se hederít.
- Egy kis marihuána jót tenne neked. Olcsóbb, mint a pszichológusod. – Azzal Phineas is kiszáll a kocsiból.
Ezek után egyikőjük se találja meglepőnek azt, hogy Candace mellőzi a könnyes búcsúzkodást és azon nyomban elhajt, amint a bőröndök és táskák a parkoló nedves betonján pihennek. Phineas nem bánja az egyedüllétet, és nem is találja annyira sietősnek azt, hogy elinduljon jópofizni a leendő szobatársaival. Minek erőltesse meg magát, ha egyszer úgyis kedvelni fogják? Őt mindig mindenki kedveli.
Szóval mire kitalálja, mitévő legyen, addigra besötétedik és az eső is esni kezd; Ferb pedig még mindig nincs sehol. Káromkodva elteszi a zsebébe az alacsony akkutöltöttség miatt csipogó telefonját, majd körbenéz. Sehol egy lélek se, ő pedig egy parkolóban csövel a campus előtt egy csomó kacattal. Mivel rekordot akar dönteni az olyan szombat esték egymás utáni sorában, amik egy kicsit se gázak, úgy határoz, hogy keres magának valami programot; ha semmi se jönne össze, ott lapul a zsebében a B terv. Egyedül se olyan rossz hallucinálni.
Negyed óra kell ahhoz, hogy ráakadjon Ferbre. A srác becuccolt – mármint a táskái nélkül – egy véletlenszerűen kiválasztott szobába, ahol két idegen videojátékozik. Ő maga egy foltos babzsákfotelben üldögél és Albert Einsteint megszégyenítő módon jegyzeteli le az újabbnál újabb agyszüleményeinek dióhéjnyi változatát.
- Remélem, kirohad a májad, amiért otthagytál a dilis nővérünkkel egy szó nélkül – üdvözli Phineas testvéri szeretettel a másik Flynn fiút.
- Tudod, hogy nem vagyok bőbeszédű – morog az orra alatt Ferb. Phineas nem válaszol, helyette kiveszi Ferb kezéből a fekete, jobb időket is megélt füzetet. Hümmögve átfutja a szövegeket és az ábrákat, majd elvigyorodik.
Mindketten tudják, mit jelent ez az arckifejezés.
- Ferb, tudom, mit csinálunk ma!
- Ferb? Ki az a Ferb? – Szakítja félbe valaki a mélyenszántó diskurzust, mire a zöld hajú hátrafordul és némán felemeli a jobb kezét, mintha csak az Olimpiára rohanna be.
- Ja, hogy te vagy az. Örvendek. Steve, a vendégünknek van neve is. Steve! Kelj már fel, a rohadt életbe… Engem amúgy Rogernek hívnak. És amíg nem nyúltok a kajánkhoz, itt maradhattok. Gondolom, nektek is szerdán kezdődnek meg az óráitok.
Phineas nagyot sóhajtva felkel; ha egyszer így alakulnak az események, muszáj jó képet vágnia hozzá. Miközben odafordul a két, immár rájuk figyelő, náluk pár évvel biztosan idősebb srác felé, kedvesen bemutat a testvérének. Annak még csak a szeme se rebben.
- Aha, pontosan – vágja rá anélkül, hogy különösebben átgondolná, mit mond. – Én Phineas vagyok, és ha tényleg csak a kaja fontos, akkor mi most megyünk LSD-t főzni a fürdőbe. Gyere, Ferb! Ha sietünk, éjfél előtt még pont befejezzük.
Természetesen nemcsak a két Flynn fiú tobzódik ezután az alig öt négyzetméteres helyiségben, hanem a másik kettő is. Phineas nem akar első látásra elítélni senkit se, de szinte száz százalékig biztos abban, hogy Steve és Roger a sörnél messzebb soha nem merészkedtek. Elég, ha ránéz az érdeklődő, mégis tartózkodóan kíváncsi, buta pofijukra; Candace álma lenne, hogy ilyen öcsikéi legyenek.
- Hol van Perry? – Motyog maga elé Phineas, miközben Ferb az örökké magánál hordott oldaltáskájából kiszed egy profi vegyészkészletet.
- Meghalt – válaszol Ferb készségesen, közben pedig a hozzávalókat méregeti; mivel nincs konyhai mérlegük, muszáj a megérzéseikre hagyatkozniuk. Biztos nem lesz olyan ütős az anyag, mint általában, de nincs ennél jobb dolguk, úgyhogy muszáj beérniük azzal, amijük van.
Eközben a két idegenen egyre jobban eluralkodik a szörnyülködés. Ahhoz már hozzászoktak az elmúlt két egyetemi évük alatt, hogy néha fura fazonok sétálnak be az ajtajukon, és eltöltenek náluk néhány órát, de ez a mostani mindent lepipál. Egyikük se tudja, hogy mit kéne tenniük. Ha elszaladnak a dékánhoz, a végén ők is repülnek; már csak azért is, mert voltak olyan felelőtlenek, hogy nem állították le őket azelőtt, hogy belelendültek volna a főzésbe. Ha a rendőrséget hívják fel, akkor egy csomó macera és papírmunka, meg tanúskodás áll előttük; nem hitték volna, hogy ennyire lusták jót cselekedni, vagy hogyan is szokták mondani azokon a gimis drogmegelőző órákon. Ha csak itt állnak, mint két megszomorodott fűzfa… nos, nem tudják, mi fog történni, de a három lehetőség közül ezt választják.
- Ki az a Perry? – Szedi össze magát Roger; úgy határoz, hogy csak akkor maradhat ez a két jöttment, ha nem tapad vér a kezükhöz. Annak ellenére, hogy néha rá szokott jönni egy egészséges adagnyi halálvágy, be szeretné biztosítani magának azt, hogy a holnapi napnak is végigszenvedheti mind a huszonnégy óráját.
- A háziállatunk. Egy kacsacsőrű. Buta, de szerethető. Mindig eltűnik.
- Phineas, Perry már évek óta halott – Ferb sajnálkozva pislog a testvére felé, aki úgy fest, meg se hallja az igazságot. Helyette a láng fölé hajolva beleszagol a levegőbe; semmi értelme nincs ezt tennie, de úgy tehet, mintha csinálna valami hasznosat.
- Tényleg ez a nevetek? Steve és Roger? – Érdeklődik Ferb. Alapjáraton mindig ő kotyvaszt, de úgy néz ki, most Phineas is elvan a konyhatündér szerepében; az egyetlen hátulütője ennek, hogy így ráhárul az emberi kapcsolatok kiépítése.
- Aha.
- Mint valami elbaszott Amerika Kapitány páros… - dünnyög Ferb. Ki nem állhatja a szuperhősös filmeket.
- Hogy mi? – Ismét Roger beszél, így Phineasen kívül mindenki elmereng azon, hogy vajon Steve szándékosan vonja-e ki magát az eseményekből. A srác végül megválaszolja a kimondatlan kérdést azzal, hogy kihátrál a fürdőből, majd valami ostoba indoklással valószínűleg még az épületből is elszelel. Néhány embernek nem való az illegális életmód, Ferb ehhez már rég hozzászokott; ahogy ahhoz is, hogy a legtöbben rájönnek, hogy ne várjanak a válaszára akkor se, ha éppen egy rettentően fontos eszmefuttatás közepén mondja be a csütörtököt a beszélőkéje. Nem szereti hallattatni a hangját és kész.
Erre már Roger is rájött, de az, hogy Ferb szinte pislogás nélkül bámulja az arcát alig félméteres távból, kezdi kicsit kapargatni a komfortzónája falait. Nem csoda, hogy inkább a vörös hajú felé pislog, mintha azt érdekelné bármi más a készülő drogon kívül.
- És ezt szoktátok csinálni minden szombaton?
- Nem. Nincs rutinunk. – Phineas ismét részt vesz a csevejben, így Ferbbel anélkül szerepet cserélnek, hogy akár egy oldalpillantást vetnének a másikra. Valaki ezt függőségnek hívja, de ők szentül hiszik, hogy ez csak átlagos testvéri dinamika.
- Akkor ez csak ilyen egyetem előtti kilengés? Király! Még soha nem szívtam semmit a dohányon kívül – Roger kezd átmenni alsós kisiskolásba. Azzal a különbséggel, hogy akkoriban a hétvégi focimeccsről szoktak efféle izgatottsággal beszélni a kölykök, nem pedig a drogokról.
- Úgy értem, nem mindig LSD-zünk. – Phineas úgy mered Rogerre, mintha minimum azt mondta volna, hogy Nobel-díjas kutató. – De te se. Úgyhogy vedd úgy, hogy ma van a szerencsenapod!
- Szóval már idegeneknek is osztogatjuk az anyagot. Király. – Morog Ferb a háttérben, de senki se figyel rá.
Még éjfél előtt elkészül minden, így Phineas a kanapéra huppanva elégedetten azt gondolja, hogy minden sínen van. Durván két percig. Akkor aztán kitárul az ajtó és besétál Steve, mögötte pedig egy magát fontosnak képzelő fazon. Roger erre azonnal felpattan, köhögve makog valamit, majd csak bámul, mint borjú az újkapura.
A Flynn fiúk ezzel szemben sokkal lazábban kezelik a helyzetet: meg se mozdulnak.
- Jó estét, uraim! Úgy tudom, maguk ketten még nem végezték el a regisztrációt, úgyhogy bocsánat a karótnyeltségemért, de jogtalanul tartózkodnak itt. Van esetleg valaki a közelben, akinél alhatnak? – A kopaszodó férfiből árad a rosszindulat és az olcsó dezodor szúrós szaga.
Roger próbálja eljátszani, hogy ő egy szemtelen átlag egyetemista, így elvékonyodó hangon kinyögi azt, hogy „én”. A probléma ezzel az, hogy nemcsak a férfi, de még a bajban lévő Phineas és Ferb is sajnálkozva néz rá.
- Ami azt illeti, pont önt kerestük! Hála az égnek, hogy itt van! – Phineas olyan gondterhelten beszél, hogy még Ferb is elhiszi, hogy az elmúlt három órában az épületet járták kétségbeesetten.
- Na ne mondja!
- Valamit rosszul csináltunk az egyik papír kitöltésénél, de erre már csak akkor jöttünk rá, amikor egyedül voltunk a parkolóban. Gondoltuk, bejövünk ide, baj nem lehet, de eltévedtünk. Egy fél órával ezelőtt talált ránk Roger, azt mondta, ha nekünk jó, alhatunk itt, reggel meg majd segít intézkedni.
A fiú mondókája utáni csend kritikusabb, mint egy NASA tesztrepülés. Mindent a hitelességért – gondolja Ferb, és elkezd bólogatni. Phineas legszívesebben megfojtaná, mert ezzel aztán egy kicsit se segít.
- És hol vannak azok a híres-neves papírok? – Érdeklődik végül a férfi. Azt már nem árulja el, hogy az egész intézmény digitális irányítás alatt áll már másfél éve.
- És elárulná, hogy ön kicsoda? Nem szívesen adok ilyen fontos iratokat mindenki kezébe, már elnézést a tiszteletlenségemért. – Phineas agya, ha lehetne, füstölne. Még egy balhé és Candace a végén tényleg beváltja a fenyegetését, miszerint azt csinálnak, amit akarnak, de őt ne keressék soha többet.
- A dékán – sóhajtja a férfi; tudta, hogy megbánja azt, ha követi Steve-t, de hogy ennyire, arról fogalma sem volt. – Benjamin Miller, szolgálatotokra – teszi hozzá gyorsan. Így jár az, akinek az unokaöccse bekerül arra az egyetemre, ahol dolgozik, ráadásul a kölyök még húszévesen is inkubátoros módon burokban kényszerül élni, hála a szüleinek.
- Király. Megyek, behozom a bőröndjeinket. – Ferb kényszerből rámosolyog mindenkire, aki a helyiségben tartózkodik, majd sietős léptekkel az ajtó felé igyekszik. Phineas szintúgy; nem bízik a testvérében, és szinte biztos abban, hogy leszarja a táskáikat, csupán egy kifogás kellett neki ahhoz, hogy leléphessen és kimaradjon a konfliktusból.
- Elég, ha az egyikük távozik – figyelmezteti őket Benjamin.
Phineas könyörög a tekintetével, amivel sikerül elérnie valamit, ugyanis Ferb kérdőn felvonja az egyik szemöldökét. A vörös eltátogja, hogy a táskák a parkolóban vannak még, és ha nem ér vissza tizenöt percen belül, tűzifává változtatja otthon az egész könyvespolcát. Ferb nem gondolkodik ezután a fenyegetés után sokat – tudja, hogy Phineas nem viccelne ezzel –, csupán biccent, majd enyhe csalódottsággal amiatt, hogy még vissza kell jönnie ide, kilép az ajtón.
- Steve, mi lenne, ha bejönnél egy pillanatra a konyhába? – Roger kihasználja a jelenlévők általános feszültségét, és meg se várja a barátja válaszát, néhány erőszakosabb mozdulattal el is ráncigálja magával. – Ez mégis mi volt?! – Igyekszik suttogni, de a hangja így is erősebben csendül fel, mint kéne.
- Roger, ez a két srác konkrétan betört ide! Aztán elkezdtek drogot kotyvasztani! Valamit csinálnom kellett! – Neki se megy jobban a suttogás, de legalább van annyi lélekjelenléte, hogy megnyissa a csapot, így a vízfolyás valamennyire eltorzítja a szavaikat.
- Aha, mondjuk bemászni az ágyadba és eltenni magadat holnapra…
- Hát bocs, hogy nem akarom magunkat kirúgatni az utolsó évünk előtt!
- Senki se rúgott volna ki minket. Senki se vette volna észre őket. Holnap úgyis továbbálltak volna. Vagy egy másik szobába, vagy a sajátjukba, ha nem hazudnak arról, hogy tényleg itt tanulnak. – Roger fáradtan nekidől a falnak.
- A dékán a nagybátyám. – Vallja be Steve.
- És? Ez még nem hatalmaz fel arra, hogy gyökér legyél. Mi lenne, ha kimennél a nagybátyádhoz és Phineashez, hogy mentsd, ami menthető?
A helyzet akármennyire is nem mindennapi, Ferb nyugodtan kezel mindent. A nővérük kiakad a testvérével való életvitele miatt? Oké. Besétál egy véletlenszerűen kiválasztott szobába, majd se szó, se beszéd, eltölt ott néhány órát? Oké. Éjszaka, amikor elvileg otthon kéne lennie, besétál hozzájuk a dékán, éppen akkor, amikor kicsit illegálisak? Oké. Az összes cuccuknak lába kélt a parkolóból?
Nos, ezt a csavart is könnyedén elintézi, hiszen ilyen az élet, néha történnek megmagyarázhatatlan események. Természetesen Phineas nem pont így reagál, amikor alig öt perccel később a lehető legrövidebben elújságolja neki, mi történt.
- A táskáink eltűntek. – Aztán kivesz a hűtőből egy sört, majd kényelembe helyezi magát a kanapén és elkezdi kortyolgatni a folyadékot. Utálja, de még mindig jobb, mint a sima csapvíz.
- Tessék? Mi történt a táskáinkkal? – Nem akarja elhinni.
- Ööö, nem akarok beleszólni, de azt mondta, hogy eltűntek – szól bele mosolyogva az éppen besétáló Steve.
- Ó, rohadj meg, te karót nyelt pöcs! – Azzal Phineas a gyenge reflexekkel megáldott srác felé hajítja az asztal közepén árválkodó üres vázát; senki se szól egy szót se. – Ferb, mégis mi a faszomat jelent az, hogy eltűntek a táskáink?! Csak úgy lábuk kélt? Komolyan? Minden cuccunk odalett, mert te elfelejtetted…
- Te voltál – szól közbe Ferb még mindig hihetetlen nyugodtsággal. Volt ideje hozzászokni a testvére hangulatingadozásaihoz. – Te felejtetted ott őket.
A néhány másodperces csendben Steve jajgatása hallatszik csak. Még a tulajdon nagybátyja se pillant rá.
- Oké, kér valaki teát? Én iszok egy teát. – És Phineas el is tűnik a konyhában.
- Ti… ti biztos, hogy erre az egyetemre jártok? Mikor lett ez az intézmény ennyire színvonaltalan? – motyog maga elé enyhén sokkos állapotban Benjamin.
- Szerintem akkor, amikor Steve elkezdett idejárni – válaszol készségesen Roger; hiába a barátja a srác, a mai események után erősen elgondolkodik azon, miért is vannak jóban. Elvégre ők huszonéves fiatalok, egy kis drog miatt nem kéne rögtön a dirihez rohanni. Vagy a legközelebbi családtaghoz, mert hát ez a mostani egy különleges eset.
- Phineas, nekem is szükségem van egy csésze teára! – Kiabál Benjamin, aztán leroskad Ferb mellé. – És akkor most mihez kezdjek veletek? Kéne kezdenem veletek egyáltalán valamit? Nem vagytok ti túl idősek ahhoz, hogy ennyire rám legyetek utalva?
Ferb nem akar válaszolni, de a férfi kényelmetlenül közel van hozzá. A srác szorongása minimum megduplázódik attól, hogy Benjamin fittyet hányva a magánszférára, úgy bámulja őt, mintha a világ legérdekesebb holmija lenne. Mindezt csak azért, hogy választ kapjon a kérdéseire; szörnyű!
- Ha akar, elmehet. Megleszünk. Holnap meg teljesen legálisan cselekszünk.
- Ez nem is rossz ötlet – Roger reménykedve rámosolyog előbb Ferbre, aztán a dékánra. Ők természetesen már nem vágnak ilyen barátságos arcot.
Benjamin gondolkodóba esik, Phineas pedig besétál a két teáscsészével. Leteszi őket az asztalra, majd csak üldögélnek. Egyedül Roger érzékeli a helyzet nevetséges mivoltát: három diák, akik közül ketten kissé illegálisan tartózkodnak az épületben, és egy dékán, aki szemmel láthatólag nem akarja kezelni a fennálló szituációt. Sőt, valószínűleg ő az egyetlen, akinek eszébe jut Steve viharos távozása, és érez némi aggodalmat a holléte miatt.
- Szerintem jobb lenne, ha mindannyian úgy csinálnánk, mintha ez az este meg se történt volna. Csak azért jöttem ide, mert Steve az unokaöcsém, plusz valami drogról hadovált. Elég paranoiás a kölyök. – Benjamin lazul el először. Mozgalmas napjai vannak mostanában, és egy kellemes, se nem meleg, se nem hideg csésze tea egy kényelmes kanapén igazi luxusnak számít neki.
- Ja, paranoiás! – nevetgél Roger kissé idegesen, ugyanis se Ferb, se Phineas nem szól egy kukkot se. Habár nem vallásos, épp nagyban rimánkodik valami felsőbb erőnek, hogy a dékán húzzon már el a jó büdös francba.
De semmi ilyesmi nem történik. Benjamin tovább cseveg – jelentősebb válaszok nélkül a fallal –, arról elmélkedik, hogy hova tűnhettek a Flynn testvérek cuccai. Szereti hallatni a hangját, főleg ha nem kell számottevő tudást adnia a nem létező műveltségéről. Így hát beszél, beszél és beszél. Az se nagyon zavarja, hogy este tizenegy óra van és egy kollégiumi szobában csövel nála minimum húsz évvel fiatalabbakkal, akik csak azért viselik el a társaságát, mert ő a dékán – legalábbis Roger. Phineas és Ferb egyébként csak annyira el vannak merülve a saját gondolataikban, hogy egy mellettük lezajló autós üldözés mellett is képesek lennének ugyanilyen nyugodtan üldögélni. Az már kérdéses, hogy mi történne akkor, ha az egyik járműben kényszerülnének ide-oda dülöngélni.
- Ha ennyire jól érzi magát mindenki, szerintem elindítok egy filmet… - dünnyög Roger.
- Biztos vagy abban, hogy jól csináltunk mindent? – suttog Phineas a testvérének, aki erre csak biccent egyet. – Igaz, soha nem hibázunk… akkor mi lehet a baj? – A költőinek szánt kérdésre azonban mégiscsak érkezik válasz. Benjamin kuncogva nézi hol Phineast, hol Ferböt.
- Nem is hasonlítotok egymásra! A te fejed hosszú és téglalap alakú, a tied meg olyan, mint egy… nem tudom, de van egy dilis öregember az utcámban, na neki van ilyen fizimiskája! - Beszéd közben a férfi ide-oda mutogat, majd a kezébe temeti a fejét, és röhögni kezd.
- Mi van vele? – Roger értetlenkedve pislog, és amikor nem kap választ, leállítja a filmet.
- Baszki – suttog maga elé Phineas, miközben belekukkant a kiürült teásbögréjébe. – Megvan, miért nem kezdődött még el a tripem.
- Magyarul, ha lehet? – Türelmetlenkedik Roger.
- Phineas bedrogozta a dékánt – fordít készségesen Ferb. – Na most mi a faszomat csináljunk?
Erre senki se tud válaszolni. Az egyedüli személy, aki jól érzi magát, az Benjamin. Phineas duzzog – igen, épp saját magára mérges –, Ferb gondolkodik, Roger pedig kétségbeesetten sétálgat összevissza. Legszívesebben egyikük se tenne semmit. Egy kis LSD, nagy kaland! De az, hogy az anyag éppen magát a dékánt választotta ki áldozatául – mert ennél a pontnál már azt is megkérdőjelezik, hogy nem hisznek semmiben, csak abban, hogy minden és mindenki megkérdőjelezhető.
- Egyszerűbb lenne, ha úgy keresnénk megoldást, ha először megbeszélnénk, mit ne csináljunk – javasolja Roger. Eközben Benjamint mindenki ignorálja, aki épp arról elmélkedik, hogy a sötétség voltaképpen a fény hiánya. Ferb – ha nem ő lenne Ferb, természetesen – felvilágosítaná az öreget arról, hogy ezt a témát már rég kimaxolták, felesleges ezzel szenvedtetnie magát.
- Az első egyértelmű: ne tudjon erről több ember rajtunk kívül. Ez a durván huszonnégy óra mostantól szigorúan top secret kategória. – Phineas szavai nyomán Roger segítőkészen le is jegyzi az elhangzottakat az egyik füzetébe. Gáz vagy nem gáz, soha nem volt még része ilyen izgalmas kalandban.
- Az a baj, hogy ez a lista kimeríthetetlenül hosszú lehet – áll neki elmélkedni Ferb. – Mit ne tegyünk? Például ne menjünk el Washingtonba csak azért, hogy kitűzzük az alsóinkat a zászlók helyére.
- Próbálj meg ne ennyire elrugaszkodottan gondolkodni. – Rázza a fejét Phineas. – Roger? Valami javaslat?
- Ööö… izé… legalább mi ne vegyünk be semmit? Így se jutunk egyről a kettőre. – A ráirányuló figyelemtől feszengve igyekszik megerőltetni a fejében lapuló fogaskerekeket, de azok pont olyan rozsdásak, mint amikor a zh-i felett szokott görnyedni. Szóval nem érzi magát túl nagy segítségnek ma se.
- Oké srácok! – Phineas feláll és a nagyobb motiváló hatás érdekében összeüti a két tenyerét. – Tudja valaki, hol lakik a fazon? Azt javaslom, vigyük haza, dugjuk be az ágyába, majd hagyjuk ott, mintha mi sem történt volna.
Ferb egyetért, Roger aggodalmaskodik – úgyhogy természetesen útnak is indulnak.
Nem minden alakul olyan gördülékenyen, mint ahogyan arra Phineas számított. Az első nehézséget rögtön az jelenti, hogy Benjamin annyira nem találja meg az egyensúlyát, így minimum egy gardedám teljes figyelme és energiabedobása szükségeltetik ahhoz, hogy úgy ahogy képes legyen elfogadhatóan sétálni. A második nem kis akadály az, hogy fogalmuk sincs, merre lehet az a helyiség, ahol emberük tárolja a lakáskulcsát, vagy épp az iratait. Egy slusszkulcs hab lenne a tortán, éppen ezért nem is mernek ekkorát álmodni.
- A zsebeit áttúrtátok már? – Liheg Roger Benjamin oldala mellől, aki épp nagyon koncentrált fejjel figyeli a tulajdon cipőfűzőit.
- Azoknak a kis izéknek van nevük? Vagy pont olyan értelmetlenül kényszerülnek létezni, mint mi? – Elmélkedik megállíthatatlanul a férfi, közben pedig fel se tűnik neki a két kutató kéz, amik sorra áttúrják a zsebeit.
- A cipőfűző végén lévő bevonatra gondol? Nem tudom, szerintem nincs neve – gondolkodik Roger.
- Fémvégnek hívják – segíti ki őket Phineas. – Bingó! Megvan a pénztárcája!
- Itt meg egy kocsikulcs – jelent Ferb.
- Király, sínen vagyunk! – örvendezik Roger.
Másfél órába telik, hogy megtalálják a dékán lepukkant Suzikiját, mivel mindegyik autóba egyesével bele kell próbálniuk a kulcsot. Néhány riasztót is beindítanak, de szerencsére semmi komoly, így be is tudnak cuccolni a kocsiba.
- Van valakinek jogsija? – Kérdi Roger a hátsó ülésről. Benjaminnal kényszerül osztozkodni, így előre fél, mi fog történni azalatt, amíg oda nem érnek az úticéljukhoz.
- Nem, de Ferb már ezerszer vezetett, bármikor rábíznék bármit. Hajó, űrhajó, helikopter, gokart, kamion, tényleg nem tudnál olyat mondani, amit ő ne vezetett volna.
Közben kikanyarodnak a parkolóból. Roger azzal nyugtatja magát, hogy éjszaka van, így nincs ok az aggodalomra, semmi nem fog történni, olyan ez, mint egy átlagos utazás a boltba. Azzal a különbséggel, hogy nem valamelyik barátja ül a volán mögött, akinek van papírja arról, hogy tud vezetni; nincs ok a pánikra.
- Vonat és áram. Ezt a kettőt még nem vezettem. – Jelenti ki Ferb némi gondolkodás után.
Benjamin pedig jajgatni kezd.
- Remélem nem baj, ha bekapcsolom a rádiót – morog Phineas.
Utána már csak Taylor Swift hangja jut el a fülükig, ami csupán nézőpont kérdése, hogy jobb-e a dékán sirámánál, vagy sem.
Egyedül Phineasnak van alkalma arra, hogy a telefonján pötyögjön. Már napok óta nem válaszolt egy üzenetre vagy értesítésre sem, így magától értetődőnek veszi, hogy Izabella szokásosnak nevezhető, néhány hetente megismétlődő „Mi újság veletek?” kérdésére akkor reagál, amikor akar. Így hát most kicsit terjedelmesen ugyan, de beszámol arról, hogy hogyan alakult az estéje. A végén visszakérdez, hogy vele mi van mostanság – pont olyan kínos és semmitmondó beszélgetés lenne, amilyen két gyerekkori baráté szokott lenni úgy általában, ha Phineas nem adna túl részletes leírásokat.
- Megjöttünk. – Ferb leállítja a motort, majd a tipikus kertvárosi ház ajtajához sétál. Amikor sikerül kinyitnia azt, feltartott hüvelykujjal jelzi, hogy minden rendben van.
- Honnan tudta, hogy hol lakik, ha egyszer meg se nézte a térképet? – tűnődik fennhangon Roger, közben pedig Phineasszel együtt kiszedik az autóból Benjamint.
- Lövésem sincs. Ő egyszerűen csak tud dolgokat. – A vörös Flynn fiú ezzel annyiban is hagyja a dolgot. Roger képtelen így tenni, teljes összeesküvés-elméletek kavarognak a fejében erről a két fura srácról.
Kell hozzá jó egy óra, hogy elrendezzék Benjamint. Amikor végre az ágyában fekszik és elvan egy füzettel, meg egy tollal, magára hagyják, és olyan nevetséges sitcomos módon egyszerre lélegeznek fel az előszobában. Úgy érzik, mögöttük van egy egész maraton, pedig a neheze még hátravan. Hogyan ússzák meg?
- Az irodájában láttam egy félbehagyott tanulmányt valamiről – szólal meg Ferb jónéhány perc csend után.
- És? – Roger már-már hisztérikusan kérdez vissza; csak most kezdi felfogni, hogy mi is történt pontosan. Irigykedik Steve-re, hogy ő ebből az egészből kimaradt. Mondjuk ha nem lenne Steve, ők maguk se lennének ebben a helyzetben…
- Csak ülj le valahova. Megoldjuk. Vagy tudsz segíteni megírni valamit, ami tudományos és lekenyerezhetjük vele a dékánt? – Phineas csak azért érdeklődik, mert szorult belé némi illem. Egyértelmű, hogy a srác nemet fog mondani.
- Nem… miért, most írtok neki egy beadandót, hátha szemet huny afelett, hogy bedrogoztátok? – Roger nem szeretne röhögni, de sajnos vannak olyan dolgok, amik kontrolálhatatlanok.
- Nem. – Ferb nem bírja tovább hallgatni Roger értetlenkedését, így a lehető legegyszerűbben magyarázza el neki, hogy mi fog történni: - Megnézzük, mi a faszi kutatási területe, majd alkotunk valami áttörőt a témában. Ő szakmai elismerést kap, mi meg csendet. Mindenki jól jár.
- Vicceltek! Ez az állam egyik legtrágyább egyeteme! Plusz még én is jobb munkát hoznék össze nálatok tekintve, hogy én legalább az utolsó félévemet kezdem! – A srác kiabál, szinte pánikol. Szinte látja maga előtt, hogy épp most dől össze az eddig is reménytelennek titulált jövője.
Phineas sajnálkozva megrázza a fejét. Nem elég, hogy ma nem csináltak semmi érdekeset, a bőröndjeiknek lába kélt, még össze is van zárva egy komplett idiótával. Hosszú éjszaka elé néz, de legalább itt van neki Ferb, aki máris intézkedik, és betessékeli Rogert a nappaliba, hogy nézzen valami agybutító tévéműsort.
- Oké, akkor van kábé kilenc óránk összehozni valami elfogadhatót – jelenti be a vörös hajú, mire a másik csak bólint egyet.
Eltelik egy nap, egy hét, egy hónap – semmi. Phineas és Ferb életében semmi változás nem történik. Ugyanúgy magasról tesznek arra, hogy be kéne járniuk órákra, veszekednek a nővérükkel, ilyen-olyan anyagokat kotyvasztanak a fürdőszobájukban.
- Ferb, szerintem nyertünk egy Nobel-díjat. – Phineas unottan odaadja a testvérének a laptopot, ahol épp egy cikket olvasott Benjamin Miller igencsak felfelé ívelő karrierjéről.
- Király. – Érkezik a hasonlóan lelkes válasz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése