oldalak

főoldal olvasnivaló a blogról személyes chat cserék

2018. szeptember 25., kedd

Napi rutin

lassan amúgy alakulgat a design, már van chat is (mondjuk csak asztali nézetben stimmel minden), de az a baj, hogy rohadt lusta vagyok. amúgy az elkövetkezendő egy hétben tervezek egy személyes (igen, jól olvastátok, én itt magamról akarok dumálni, itt a világvége, de komolyan) hangvételű bejegyzést írni, szóval szerintem lesznek itt kilengések, bocsika.
szóval. ha valaki akarna írni valami véleményt erről itt. nem harapok. tényleg. sőt. lehet, sírva is fakadnék, ha valaki írna valamit. csak úgy hobbiból.
abbahagytam.





   x a már szokásosnak nevezhető hangulatfirkáim egyike: napi rutin kicsit más szemszögből
   négyszázhetvenkilenc szó
   enyhén lehangoló, de őszintén, mi nem az?
   x e/2, nemtelen, "időtlen", helyszíntelen


Csak úgy van értelme, hogy a csapból nem víz, hanem önutálat folyik. Így amikor iszol, H2O helyett különböző szidalmakkal töltöd fel a tested. Az utánpótlás bekerül a véráramba, így eggyé válsz a „nem vagyok elég jó”, „ma is szarul nézek ki”, „egy csődtömeg vagyok” és a „meg akarok halni” életérzéssel. Még csak hét óra van, de készen állsz erre az új, csodás napra.
A reggelid nem tejből, zabpehelyből és banánból áll, hanem kalóriákból, amiket aggódva számolsz. Az egy az túl kevés, összeesnél. A kettő az aranyközépút, de úgy érzed, az már megártana, hiszen mindenki karcsú és fitt, egyedül te nem illesz a képbe. Azon kapod magadat, hogy a tálad üres, minden bizonnyal túl sokat merengtél; menten egy luftballon idomait látod magad körül.
A sétád során a beton és a föld nem lényeges, hiszen annyira elmélyedsz a kreált problémáid labirintusában, hogy fel se tűnik, hogy a saját önbecsüléseden sétálsz. A mindennapos ösvényed már beleégett az útba, pont olyan szembetűnően, mint amikor az emberek a nagy sietségben megspórolnak maguknak három másodpercet és a járda helyett keresztülvágnak a füvön.
A munkahelyeden csak szenvedsz, mindenkit idiótának tartasz. A dolgodat végezve teljes monotonsággal csonkítod az életedet, minden egyes elmúló pillanat visszaszerezhetetlenül robog el a füled mellett, de te nem hallod, mert megsüketültél akkor, amikor belesüppedtél a viszonylagos kényelembe. Mert annyival könnyebb nyugodtnak lenni és elviselni a mindennapos keserűséget, mint merni kockáztatni, és szembeúszni az árral.
Hazafelé már nincs energiád magaddal törődni, így másokon lépkedsz. Egy pillantásra se méltatod a buszsofőrt; a sarkon kéregető hajléktalant ugyan sajnálod, de eszedbe se jut, hogy megkérdezd, nincs-e szüksége valamire; az előtted sántító miatt csak mérgelődsz, neked dolgod van. Azt persze senkinek se kell tudnia, hogy csak zavar, hogy már délután öt óra van, te pedig még nem vagy otthon.
A vacsorád színtiszta kétségbeesés. Eltelt megint egy nap, ami pont ugyanannyira volt eseménytelen, mint az összes többi. Minden falat íztelen és unalmas, hirtelen azt se tudod, mikor élvezted ki utoljára azt, hogy étel van a szádban. Hiszen ez csak a tested mechanikája – kinyit, becsuk, rág, lenyel –, élvezni a hétvégét kell, meg a különleges programokat; rég elvesztél a várakozás és a csalódás rozsdás dinamikájában.
A zuhany alatt állva szappan helyett sikamlós reménnyel kenegeted magad, mondván, holnap majd jobb lesz. Kár, hogy mindez lefolyik a lefolyón. Az egyedüli, ami emlékeztet a pozitív gondolatokra, azok a csempén megkapaszkodó makacs hajtincsek, amik persze csak bosszúságot okoznak – miért nem tűnhet el minden nyom nélkül?
Bedőlsz az ágyba, a tested túl nehéz és idegen, a paplan akárcsak egy túl korai koporsó. Mi ez, élve temetés? Lehunyod a szemeidet, várod, hogy jöjjön az álom, hátha az édesebb és valódibb, mint az a világ, amiben létezni kényszerülsz. Az éjszakát a démonjaid ölelésében töltheted el, de nem bánod, mert ők legalább hűségesek, és akkor is veled vannak, ha nem hívod őket. Lenyűgöző, hogy már tizenegy óra, de te mit sem változtál az elmúlt öt évben.

2 megjegyzés:

  1. Basszus! Ez. Valami.
    Ez.
    Te lány, miért vagy ilyen okos? De komolyan. Most szeretném minden kedves meggyötört iskolatársamnak és ismerősömnek felolvasni ezt, meg kiposztolni instára, hogy "ugye tudtátok, hogy a csapból víz helyett önutálat folyik?". Meg beajánlanám a magyartanáromnak, hogy elemezgessük egy kicsit ezt a dolgot, mert van benne rejtett mélység, amibe csak úgy beleugrassz, és fel se fogod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem lassan már csak te élteted bennem a lelket azzal, hogy írsz néha valamit, de tényleg! nyugodtan plakátold vele körbe a világot!
      köszönöm. <3

      Törlés