oldalak

főoldal olvasnivaló a blogról személyes chat cserék

2017. december 17., vasárnap

Hogyan (ne) szakítsunk?

ezt a szösszenetet azzal tudom magyarázni, hogy turkáltam a jegyzeteim között, és "ó, ezzel nem tudom, mit akartam kezdeni, szóval késznek van nyilvánítva", és hát amúgy is válságban szenvedek, mert lövésem sincs, mit írjak - értsd: heti két dolgot elkezdek, amit óramű pontossággal legfeljebb két hét múlva ki is törlök, mertmilyenszarötletvoltmár. az 'a fiú, aki meg akar halni' pedig kényszerpihenőre van küldve - értsd: szünetel addig, amíg meg nem írok valami mást, mertmilyenszarötletvoltmár.



   rövid hangulatszösszenet
   ~400 szó
   oc fiú x oc lány, de amúgy tök lényegtelen



A kávézót betölti az emberek beszélgetésének halk, mégis fülsüketítő morajlása, ami elvegyülve az evőeszközök ütemtelen csilingelésével, csak még egy lapáttal rátesz Bence idegességére. Soha nem szakított még ezelőtt, így fogalma sincs, mivel is kezdhetné. A „hé, édesem, egykor szerettelek, de már fél öt van”, nem a legjobb, még akkor se, ha ez a mém mindenképpen tarol a neten. A fiú rápillant a karórájára, és kelletlenül kostatálja, hogy Anna késik, ami miatt ismét melegebb éghajlatra küldi a lányt a gondolataiban.
A Bence fejében járó szépség merev, ugyanakkor kecses tartással lejt be a kávézóba, és sokan az illendőnél több ideig legeltetik rajta a szemüket. Anna imád a figyelem középpontjában lenni, még akkor is, ha ezt észrevétlenül teszi. Nagyon jól tudja, hogy nem muszáj a leghangosabbnak lennie ahhoz, hogy ő kapja a legtöbb figyelmet. Elég egy jól megválasztott öltözék – mint az egyszerű, mégis sejtelmes fekete ruha, ami a földet súrolja, ha úgy van – és a magabiztosság, amivel mindenki fölé kerekedhet. Azzal is tisztában van, hogy első látásra ridegnek és számítónak tűnik az emberek szemében, de ez nem zavarja, csupán még érdekesebbnek tartja magát emiatt.
- Sajnálom, hogy késtem – szabadkozik Bencéhez érve, aki egy különös mosollyal egyszerűen megrázza a fejét, aztán fél kezével kihúzza a mellette lévő széket.
- Semmi gond, úgyse szeretnék hosszas beszélgetést – morog az orra alatt a fiú, teljes tanácstalanságban. Mint mindig, most is érzi, hogy a maradék önbizalma is elpárolog, amikor a tökéletlen, mégis tökéletes barátnője a közelébe ér.
- Miért, elmegyünk valahova? – Ül le a lány, és kíváncsian figyeli a barátja arcát. Szorongást vél felfedezni rajta, de nem tudja miért, és ez őt is nyugtalanná teszi.
- Nem – Bence hatalmas sóhajt hallat, aztán szigorúan az asztalra szegezve a pillantását végre kinyögi, amiről azt gondolta, soha nem lesz hozzá elég mersze. – Szerintem ez az egész nem fog tovább működni kettőnk között.
Az eredmény döbbent csend.
Bence megkönnyebbülten, mégis rossz érzésekkel telve ül, mert hát nem ez a legkíméletesebb szakítós szöveg, ami kering a nagyvilágban.
Anna teljesen le van sokkolódva, nem tudja felfogni, hogy az ő édes, cuki barátja – illetve már exbarátja – ilyet mondott.
- Mi? – Pislog néhányat a drámai műszempilláival, mintha abban reménykedne, bármelyik pillanatban arra nyitná ki a szemeit, hogy a puha ágyában ébredezik, ez az egész beszélgetés pedig el sem kezdődött.
- Sajnálom – rázza fejét lassan a fiú, majd felkel, de a szokásával ellentétben most nem nyúl mosolyogva Anna felé, hogy felsegítse, csak a farzsebébe csúsztatja a kezeit, majd lehajtott fejjel kisétál, faképnél hagyva a szőke szépséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése