oldalak

főoldal olvasnivaló a blogról személyes chat cserék

2017. augusztus 19., szombat

lost generation

Helló!
Egy kis semmiséget teszek most fel, amiről igazából nem tudok mit mondani, remélem, valaki rájön, mire gondolok. Úgy nagy vonalakban. :)



   300 szavas kis semmiség
   x sad af because why not - mondjuk, nem pont maga az iromány, inkább az a piece of shit, aki épp ezt gépeli



Mindenki igyekszik valahová.
Többé nincs idő pihenni – megcsodálni a természetet, esetleg csak kimozdulni, elmenni a betondzsungelből, és csak élvezni mondjuk az időjárást; leülni az alá a szép fa alá, amit titokban mindig varázslatosnak tartottunk.
Ezt egyáltalán el lehet még képzelni?
A parkban nincsenek gyerekek, a nevetés és a sikolyok helyett az üres csend száll csupán. A néhány éve még gyakran használt játékokat most az időjárás kezeli, melyeken itt-ott látható egy-két rozsdafolt a málló festék alatt. Az avar már évek óta nem lett rendesen feltakarítva, így nem csoda, hogy a véletlenül erre tévedő ember elborzad a levelek között megbúvó csikkektől és törött üvegektől.
Mi történt?
Mintha minden haldokolna, sehol egy lélek.
Pedig olyan szép az a fa, a fű talán még soha nem volt ilyen zöld, a levegő is balzsamos, a madarak és a tücskök pedig nyugtató dallamról gondoskodnak…
A kis tisztás a város szívétől nem messze hívogató, ám üres. Néhány elsiető emberen kívül nem jár erre senki más, akikben talán felébred a vágyódás a természetben való semmittevés után, de mégse állnak meg egy pillanatra se.
Nem akarnak kilógni a sorból, hiszen manapság már senki se ül le csak úgy a padra, a fűbe pedig pláne nem. Pedig jó lenne csupán néhány percig elveszni, eljátszani, hogy az élet nem rohan és megvár minket, illetve a saját boldogságunk fontosabb, mint az anyagi javak és az időbeosztás.
Valami megváltozott – az élet immár nem személyesen zajlik, hanem virtuálisan. Könnyebb szép képeket nézegetni a neten és távoli helyekről ábrándozni, spórolni, hogy eljuthassunk oda, minthogy kimennénk és értékelnénk azt a környezetet, ahol élünk. Ahogy az is könnyebb, hogy üzenetekkel dobálózzunk ahelyett, hogy megszólítanánk valakit az utcán.
Nyakatekert és kusza, jóformán semmi értelme.
Mi lenne, ha egyszerűen leülnénk az alá a fa alá? Megállnánk? Tennénk néhány lépést a telefonunk, vagy más elektronikus eszközünk nélkül?
Összedőlne a világ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése