Chris és az újévi fogadalmak...

Ezt eredetileg önmagammal akartam lefuttatni, de az túl életképtelen lett volna - igen, akárcsak én -, meg kicsit szomorú - igen, ismét akárcsak én -, szóval az eredeti ötletet egy képzeletbeli, ám kecses mozdulattal kidobtam a kukába, és ráhúztam az egészet Chrisre.

Hogy kicsoda Chris?

Őszinte leszek, egyelőre fogalmam sincs, de olyan két hónapja találtam ki és kezd saját személyisége lenni a kis drágának - akarom mondani, kinövi magát a rajzfüzetemből. Szóval Chris, mint sokan mások, tesz pár újévi fogadalmat, amiknek a megvalósítása vagy összejön, vagy nem.

   

   x saját karakter, alias vezetéknév nélküli Chris

   x kilencvennégy híján alig maréknyi, ezerötszáz szó

Chris tudata lassan sodródott az éber állapot felé. Percről percre, pillanatról pillanatra egyre jobban érezni kezdte a testére csavarodott takaró melegét, az enyhe zsibbadtságot a teste alá szorult bal karjában, a tompa fejfájást. Mielőtt kinyitotta volna a szemeit, a homloka ráncossá vált, mintegy jelzésként, mennyire nincs ínyére a fiúnak felkelni.

Milyen nap is van? – Kósza gondolat volt ez, de amint rájött, kipattantak a szemei. Ez persze nem a vasárnap miatti izgatottsága miatt volt, hanem azért, mert a Föld ismét sikeresen megkerülte a Napot anélkül, hogy nagyobb komplikáció lépett volna fel meteorokkal, földönkívüliekkel, esetleg magával a Nappal – csak mert a tudósok szerettek képtelen elméleteket gyártani annak spontán felrobbanásáról. Egy szó, mint száz: az új év első reggele volt ez.

A srác nagy nehezen összeszedte magát annyira, hogy felüljön, majd a faliórára pillantott, aminek a hangja ugyan folyamatosan borzolta az idegeit, a lustaság az élete. Soha nem jutott el addig, hogy megszabaduljon tőle, pedig nagyon jól tudta, sok álmosan, mégis éberen töltött estét megspórolhatna vele, amikor semmi másra nem tud figyelni, csak az óra szüntelen kattogására, ami másodpercről másodpercre egyre hangosabbnak tűnik, mígnem a saját gondolatait nem hallja tőle tisztán az ember.

Igen, az órák mind pokoli szerkezetek, és ezzel Chris már azelőtt tisztában volt, hogy a kezei közé került volna Cassandra Clare trilógiája.

Na, majd idén - gondolta bizakodva, hiszen mikor a legjobb tiszta lapot kezdeni az életünkben? Hát persze, hogy január elsején.

A fiú felkelt, belelépett a macskafejet formázó, szőrös mamuszába, majd átcsoszogott a konyhába, ahol a hajnalban részegen levetett ruhái szanaszét hevertek. Most nem akart velük foglalkozni, morogva arrébb rúgta a nadrágját, majd kivett a hűtőből egy flakon ásványvizet, a nagy részét pedig nagy kortyokkal el is tüntette.

Ezután a fürdőbe vezetett az útja, ahol – miután belepillantott a tükörbe és meglátta az igencsak nyúzott ábrázatát – elhatározta, hogy a gyors zuhany helyett ma egy habfürdővel fogja kényeztetni magát.

Mikor végre összegyűlt annyi víz és hab a kádban, hogy érdemes legyen elmerülni benne, Chris egy elégedett sóhajt hallatva előbb az egyik, majd a másik lábával merészkedett bele az isteni vízbe.

Percekkel később jutott csak el addig, hogy elfeküdjön a pasztellrózsaszín kádban, ami a kedvence volt az egész lakásban. Nem hiába szenvedett a tökéletes szín kikeverésével, és ugyancsak nem volt felesleges a kétórás autóút a nyamvadt vízálló festékért. Elzárta a vizet, felemelt egy kevés habot, amit homlokráncolva szemlélt, majd ismét felsóhajtott, és eltüntette a kezét a vízben.

Relaxált, hallgatta a csendet, élvezte a testét körülölelő, zsibbasztó forróságot.

Mindez két percig, ha tartott, utána a gondolatai szanaszét kezdtek cikázni, izgatott lett a fejében hirtelen megjelenő ötletektől, mindenhol akart volna lenni egyszerre, kivétel a parányi fürdőszobájában, ahol valójában volt. Chris és a nyugodtság nem voltak beszélő viszonyban, nagy ritkán szoktak egymásnak köszönni, de semmi több. Félig felült, arra gondolt, kiszaladhatna legalább a telefonjáért, hogy ne csak fetrengjen, mert mégiscsak ez az év első napja, és ha eddig nem csinált semmi érdemlegeset, legalább a virtuális világban körbenézhetne.

Vagy tehetek fogadalmakat – hirtelenjében megvilágosodottnak, sőt mi több, zseninek érezte magát. Eddigi életében egyszer se fogadott meg semmit se, nem érdekelte a dolog. Ám most, ahogy a kádban feküdt, félig rosszul léve a saját tétlenségétől, félig kellemesen érezve magát a habfürdőtől, szinte muszájnak tartotta, hogy megfogadjon néhány dolgot. Elvégre, ha annyi ember reménykedik abban, hogy a következő év jobb lesz, illetve fektetnek energiát kipipálnivaló célok listába szedésébe, csak nem lehet olyan rossz dolog.

Leszokok a körömrágásról – ez szinte magától jött, amikor észrevette, hogy a hüvelykujja ismét a szájában volt, a körme pedig a metszőfogai között épp két részre szakadt. Gyorsan eltüntette a vízben a kezét, és azon morfondírozott egy kis ideig, hogy beszerezhetne olyan körömlakkot, aminek száradás után keserű az íze. Az talán segítene.

Ha már valamilyen szinten a külsejével kezdte, gyorsan hozzácsapta a fejében lassan megszülető listához, hogy hetente legalább kétszer elmegy majd futni, illetve a feketén kívül más színű ruhákat is fel fog venni. Félreértés ne essék, Chrisnek semmi baja nem volt a színekkel, imádta őket, viszont a vásárlást nem, és ha minden alapdarabból lekapja a polcról azt, ami feketében pompázik, azzal drasztikusan lecsökkenthető a boltokban eltöltött idő.

Egyre nagyobb izgatottság töltötte el, maga előtt látta, ahogy átalakul valaki mássá, aki fantasztikus és tökéletes.

Jótékonykodni fog; többször látogatja majd meg a családját; nyitottabb lesz az emberek felé; mindig csillogó rend lesz a lakásában; nagyobb energiát fektet a tanulásba; befejezi azokat a dolgokat, amikbe egyszer már belekezdett; végre olyanná formálja az egész lakást, amilyenről mióta az eszét tudja, álmodozik; megtanul főzni, hiszen nem élhet örökké félkész ételeken; elmondja a szüleinek, hogy minimum biszex.

Mire eljutott az utolsó ponthoz, már egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy ő most elméletileg relaxál, hirtelen felkelt, majdnem elcsúszva, egy pillanatra egyensúlyát vesztve kilépett a kádból. Nem törődött azzal, hogy meg kellene törölköznie, csupán belebújt a pihe-puha köntösébe, majd vizes nyomokat hagyva maga után beszaladt a helyiségbe, ami eredetileg hálószobaként funkcionált, ám az ágyat Chris egy-két hónapja eladta, hogy ez lehessen az alkotói kuckója. A nevéhez híven káosz uralkodott, de nem az a fajta, amikor az ember már előre fáradt, ahogy elképzeli, a szanaszét heverő holmikat el kell majd egyszer pakolni. Nem, ez a fiúban mély érzéseket ébresztett, a káoszt barátjaként tartotta számon, legalábbis ezt a fajtát, amikor az ember bensőjében megmozdul valami, és legszívesebben magába szívná a kaotikusság rendezett rendezetlenségét.
Az egyik jegyzetfüzetét találomra felnyitotta valahol, a kezébe vette az első írásra használható tárgyat, ami egy szénceruza volt. Lassan kezdte a fürdőben összeszedett dolgokat papírra vetni, megfoghatatlan energiát érzett magában gomolyogni, hirtelenjében úgy vélte, éppen átéli azt az egyszerű szólásmondást, ami a tiszta lapról és az indulásról szól.
Mikor úgy vélte, minden megvan, ami kell, kisétált a szobából.

Röpke négy hónappal később Chris festéktől maszatos kezei közé került egy füzet, ami ki tudja, mióta árválkodott már becsúszva az íróasztala mögé. Eredetileg az elgurult ecset miatt húzta félre a bútordarabot, de szinte meg is feledkezett a céljról, amikor megpillantotta a keménytáblás füzetet. Egy utolsó, már-már búcsúzó pillantást vetett a festményre, majd a földre ült, és kíváncsian lapozgatni kezde az imént megtalált tárgyat.
Az oldalakon elvétve köszöntek rá gyors vázlatok, mára már érthetetlenné vált néhányszavas firkák - amik minden bizonnyal egy-egy akkor zseniálisnak vált ötletét takarták -, illetve hosszabb eszmefuttatások. Valamennyin alaposan elmerengett, néhányat pedig a szemét forgatva átugrott, de az összes közelebb sodorta őt a nosztalgikus hangulathoz.
Az utolsó lapok egyikén maszatos, de azért olvasható lista állt arról, min fog változtatni ebben az évben. Pontosabban min kellett volna, mert ahogy elnézte a kipipálandó rubrikákat, rádöbbent, hogy... nos, majdnem az egész kudarcba fulladt.
A körmei még mindig vészesen rövidek voltak és fekete, félig-meddig lepattogzott lakk takarta őket; a futás már ott befuccsolt, hogy mindig jövő héten ugrott csak el egy jó cipőért; a jótékonykodás pedig nagyon nem az ő asztala; a családját a háta közepére se kívánta a havonta megrendezett nagy vacsorán kívül; a lakása ebben a minutumban is olyan volt, mint egy bomba sújtotta terület; na és a dolgok befejezése nem az erőssége.
Keserű érzés töltötte el, ahogy rájött, ezekbe bele se fogott még, pedig már április volt. Tétlensége elvette a kedvét mindentől, legszívesebben bevackolta volna magát a kanapéra, hogy zombi módjára bámulja a televíziót, ami egyébként csak porfogóként lógott a falon. Sóhajtva ismét nekiállt végigböngészni a listát, ám most olyan pontokat keresett, amikre rá lehet fogni azt, hogy megvalósította - vagy legalábbis valami olyasmi.
Nyitottabb leszek - állt a papíron, Chris pedig arra jutott, hogy ezt már akkor sem gondolta komolyan, amikor leírta. Ugyan bárkivel képes volt elbeszélgetni, ha olyanja volt, nem szívesen csinált semmit olyan emberekkel, akiket nem ismert huzamosabb ideje.
A lakás átformálásán és a főzésen derült egy jót, ugyanis eszébe jutott, amikor néhány hete elfeledkezett a serpenyőben sülő tojásról, aminek a vége az lett, hogy pánikolva telefonált a tűzoltóknak. Szóval ezt a két dolgot összegezve, foglalkozott ő az ételekkel, ami miatt kicserélte a konyhabútorok nagy részét, mert vagy felgyulladtak, vagy használhatatlanul vizessé váltak.
Ha a vászonra festés tanulásnak számít, akkor hatalmas energiát fektetett abba, hogy felkutassa, melyek azok a festékek, amik együttműködnek mind vele, mind a vászonnal.
A szüleimnek való kitálalás pedig körülbelül örökké várathat magára - jegyezte meg fejben, majd halványan elmosolyodva felkelt a földről. Egy pillanatig még figyelte a listát, mintha ő maga se tudná, mihez kezdjen vele, de aztán megvonta a vállát és kitépte a füzetből. Csinos kis galacsint gyúrt belőle, hogy aztán egy jól irányzott mozdulattal a kuka felé hajítsa azt. Mellément, de nem igazán izgatta a dolog, így felvette az ecsetet, majd ismét a festménynek szentelte a figyelmét.
A fogadalmak butaságok - vetett még egy utolsó pillantást a sarokban árválkodó galacsinra.